savvy egyre közelebb ahhoz, hogy visszatérjen, de ma még nem játszik.
21:8, ha 2-1-re vezetünk a szériában. ez bíztató, de nem lehet kényelmesre venni, ma be kell húzni, mert írtózatosan kemények lesznek a szablyások hazai pályán.
mccormick helyettesíti ellist a túloldalon. marchandnak volt már egy ökölpárbaja vele még az ahl-ben
Ugyan, semmiség, nekem kéne (kellett volna) inkább valami értelmesebb nevet választanom:)
Egyébként a fenébe már, hogy pont a mi meccsnapjainkon nincs soha semmilyen számomra érdekes páros (San José, Philly vagy éppen a Detroit), aludni meg csak kénytelen az ember... pedig úgy néznélek titeket is. Te hogy, s mint csinálod, hogy (látszólag) minden este / hajnalban fent vagy?:)
Egyesek még nem láttak "ennyire bunkó szemét bandának" minket, lévén ugye, hogy "hány sérültet csináltunk már a hitjeinkkel" az "aljas Boychuk" vezérletével.
Nem szórakozunk, féllábbal, félszemmel is felrázná a PP-nket. Egyébként még most sem hiszem el, hogy ilyen hamar visszatérhet:)
A helyét még én sem tudom, de kicsit sok lesz így a center, akik közül viszont egyhez sem nyúlnék szívem szerint. Sobotka vagy Bergeron kimegy szélre? Más megoldést nem látok.
ellis kapott egy szabadnapot, mert vannak fájdalmai a tegnapi ütközés következtében.
ryder a PP2-es egységben gyakorolt, lehet beszáll.
savvy tünetmentes most következik az erőállapot felmérése. kíváncsi vagyok.
az is kérdés, hol csinálunk helyet neki, mert most klappol az 1-3. sor.
Na megvannnnnnn milyen jó volt ma a reggelem amikor ránéztem az eredményre Rögtön felébredtem Fordulta a kocka végre mi vezetünk a szériában és ha a köv. meccset is sikerülne behúznunk akkor az bazi nagy lépés lenne továbbjutáshoz.
Én is ágyból néztemaz egész meccset és hát nem lehetett elaludni,sőt még most sefogok tudni elaludni vagy fél óráig:)
Boychuk elég rendeset adott Ellisnek
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.